Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bemutatkozás

 Magamról

Üdvözöllek honlapomon! Szeretném megmutatni Neked, mi az, amitől színessé válnak időnként szürkébe hajló mindennapjaim. Mi az, ami minden mélységből és magaslatból segített komolyabb sérülések nélkül megérkeznem, vissza a mindennapokba. Kevés olyan dolog van, ami életem kezdetétől egészen mostanáig hűségesen kísért utamon. Közülük az egyik ilyen, a kézimunkázás, az alkotás öröme. Kezdődött kiskoromban, édesanyám mellé bújva babáim kissapkái horgolásával. Ma is érzem az így eltöltött órák hangulatát, biztonságát, ölmelegét… Ugyanezt élhettem át édesapám műhelyében, az ő birodalmában, - ahova mi gyerekek ritkán lettünk meghívva- közös fa nyuszink faragása közben… Ahogy egymás mellett beszélgetve, tervezgetve, tanakodva dolgoztunk… Az ott és akkor keletkezett, átélt érzések, ma is, ugyanúgy, bármibe kezdek, már a tervezgetés, készülődés során, finoman jeleznek, bizseregnek, járják át egész lényemet. S amint, fonal, drót, ceruza, szerszám, bármi eszköz kerül a kezembe, már tudom, érzem, hogy biztonságban vagyok, keresem a vackom, és varázsolom magam gyerekkorom emlékeibe. Ekkor alakulnak át, öltenek formát hangulataim, készülnek munkáim, amiket most Te is megnézhetsz albumjaimban. Szeretném, ha ez alatt a pár perc alatt, Neked is sikerülne hasonlóan kellemesen érezni magad! Hortolányi Zsuzsa